Sporteredményeink
Sporteredményeink
Megyei Atlétika Ügyességi Csapatbajnokságon indultak iskolánk tanulói, melyet Szolnok város rendezett meg a MÁV Atlétikai Pályán. Két váltófutásban voltunk érdekeltek. Svédváltó csapatunk a harmadik helyen küzdötte végig a távokat, majd a végső hajrában a célban maradtunk alul, így a 4. helyet sikerült megszerezni.
A csapat tagjai: Zsigmond Zoltán, Gulyás Ákos, Stefanidesz Hektor, Ajtai Antónió, póttag: Csombor György.
A másik futószám nagyobb erőpróba volt futóink számára, hiszen 4x1500 m váltófutást vállalták a fiúk. Nagyot küzdve, a határaikat feszegetve, kitartóan, maximumot kiadva futották le a nem rövid távot. A versenyben a 2. helyet szerezte meg iskolánk csapata.
A csapat tagjai: Szűcs Lajos, Sánta Gábor, Losonczi Máté, Till Máté, póttag: Lefler Martin.
Felkészítő: Csík Henriette – testnevelő tanár
A Tiszaligeti Napok nyitó napján kezdte meg szereplését iskolánk a fiú kézilabda csapatversennyel. A csapat minden tagja hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a mérkőzésekbe. Az első megilletődött pillanatok után, belemelegedve a játékba, egymást segítve harcoltak az ellenfelek ellen. Hálóőrünk fantasztikus védésekkel támogatta a srácokat a kapuban. A mérkőzések sportszerűen zajlottak. A végső megmérettetésben győzelmet aratva sikerült a 2. hely megszerzése csapatunknak.
A csapat tagjai: Paulheim Patrik, Lengyel Dávid, Losonczi Máté, Uri-Szabó Dániel, Till Máté, Flasch László, Vad Róbert, Göblyös János, Kőszegi Erik, Kis Koppány.
Felkészítő: Csík Henriette – testnevelő tanár
- november 07-08.-án került megrendezésre a Röplabda Diákolimpia fiú „A” profi kategória első fordulója Szolnokon. A területi versenyre 9 csapat nevezett előzetesen. Az új lebonyolítási rendszernek köszönhetően naponta 12 mérkőzés került lejátszásra a pályán.
Első napon a csapatokat 3 csoportba sorsolva zajlottak a körmérkőzés formájában lebonyolított csoportmérkőzések. Iskolánk csapata a csoportja élén végzett, mindkét mérkőzését megnyerve, így a késő délután további részében elkerültük az újabb megmérettetést, pihenhettünk a következő „maratoni” napra.
Második napon, reggel 8 órakor nyitó mérkőzést játszottunk egy másik csoportból kapott ellenféllel. Álmos kezdés után a fiúk magukra találtak, felvették a meccs ritmusát és magabiztos győzelmet arattak 2:0 szettaránnyal. Ezzel a győzelemmel a legjobb 3 csapat közé ütötték be magukat fiaink. Hátralévő csatáinkra igen sokat kellett várni, mely várakozás nem tett jót játékosainknak. Déli órákban vívott küzdelmünk vereséggel zárult, ezért az utolsó próbatételünk döntő fontosságú volt a helyezések tekintetében. Keretbe foglalva a napot csapatunk kezdte és csapatunk is zárta a városi döntő küzdelmeit. Este fél 6 körül kezdődő utolsó összecsapásra a srácok összeszedték magukat, nagyot küzdöttek, jól játszottak, de az ellenfél mentális fölényével szemben alul maradtak a döntő pontokat nézve, ezért ezen mérkőzés után is sajnos vesztesként hagytuk el a pályát. A nap végén a bronzérmet akasztották csapatunk tagjainak nyakába.
A két nap eseményeit látva elmondható, hogy két napon 5 mérkőzés lejátszása után a város 3. legjobb csapataként iskolánk csapata beírta magát újoncként a Röplabda Diákolimpia fiú „A” profi kategória történetébe.
A 3. hely megszerzése biztosította a megyei döntőn való részvételt.
Büszke vagyok a csapat kitartására és teljesítményére.
Szép volt Fiúk!
Csík Henriette
testnevelő, felkészítő tanár
- november 13.-án Szolnokon, Röplabda Diákolimpia fiú „A” profi kategória megyei döntőjére érkeztünk, melyen a megye legjobb 4 csapata képviselte iskoláját. A mérkőzések két pályán kerültek megrendezésre.
Elődöntő mérkőzésünkre kellő idő volt bemelegíteni, bár a reggeli órák így is nehezebb kezdést okoztak srácainknak. Az első szett elvesztése után felébredtünk és megfordítottuk 2:1-re a nyert szetteket. Minden pontért mindkét csapatnak nagyon meg kellett küzdenie. A szetteken belül fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik csapat tudott 1-2 pontos előnyre szert tenni. Sajnos a negyedik szettet elvesztettük, kisebb sérülés okozott ritmuskiesést a fiúknál. 2:2-s szettállásnál jöhetett a mindent eldöntő döntő, rövidített szett. A szoros pontállás továbbra is megmaradt mindaddig, míg egy pontot újra nem kellett játszani, mely nem a mi javunkra dőlt el. Itt mentálisan kicsit összeomlott a csapat, így az elődöntőt 1 óra 45 perces óriási küzdelem után elveszítettük 3:2-re.
Nagyon fáradtan és lelkileg összetörve -az előző mérkőzés veresége után- kezdtünk neki második mérkőzésünknek csupán 30 perces pihenőt követően. Tudtuk, hogy a 3. hely a tét, de kezdetben kevésnek bizonyult ez a motiváció. Időkérés után a fiúkat felrázva, összeszedték magukat és sima 3:0-s győzelemmel zártuk a napot. Ismét a dobogó 3. fokára állhattunk fel.
A megye 3. legjobb csapataként büszkék lehetünk iskolánk röplabda csapatára, hiszen óriási eredményt értek el ezzel az eredménnyel, meglepve a város és a megye iskoláinak csapatait és felkészítőit egyaránt.
A menetelést tovább folytatjuk, cél a jövőben is az ilyen, és még ettől is szebb eredmények elérése, iskolánk nevének megismertetése és hírnevének öregbítése.
A csapat tagjai: Ajtai Alexander (9.C), Antal László (5/13.A), Bozsó János (9.A), Héja Csaba (12.A), Horváth Imre (10.D), Monori Kristóf (12.A), Oravecz Dominik (9.A), Peszeki Balázs (11.A), Reiner Erik (9.A), Reiner Márk (12.A)
Büszke vagyok csapatomra!
Hajrá Fiúk, hajrá Baross!
Csík Henriette
testnevelő, felkészítő tanár